Nyári Esemény 2013

From Team Fortress Wiki
Jump to: navigation, search
Ez a szócikk a frissítés során megjelent tartalmakkal foglalkozik. A javítás részleteit lásd itt: 2013. Július 10-i Javítás.
Move That Update Up!.jpg
Az elmúlt hét folyamán néminemű bepillantást nyerhettetek elképzeléseinkről az egyes pályákkal, fegyverekkel és tárgyakkal kapcsolatosan. Úgy gondoltuk, érdekesnek találhatjátok, amennyiben végigkalauzolunk benneteket egy Team Fortress 2 frissítés megszületésének folyamatain. Készen is lennénk, élesítettük a frissítést.
Hivatalos TF2 Weboldal

A Nyári Fesztivál Frissítés során kerültek megjelenésre a játékban azok a tárgyak, melyeket kiemelkedő minőségüknek köszönhetően válogatott össze a Valve. A kiválasztott tárgyakat az új tárgyimportáló eszköz használatával ismételten feltöltötték a Steam Műhely elemei közé. Mindemellett számos hibát kijavítottak a korábban kiadott pályákon és több fegyver tulajdonságain is módosításokat hajtottak végre. A 2013. Július 10-i Javítással egyidejűleg megjelent tartalomfrissítésben összesen 64 vadonatúj sapka és egyéb tárgy kapott helyet, melyeket ládák kinyitásával lehet megszerezni. Ezeket a ládákat a speciális Summer Cooler Keys használatával lehetett kinyitni. A frissítésben továbbá bemutatkozott két új pálya is, a Standin valamint a Process.

Hozzáadott tárgyak és eszközök

Sapkák

Leaderboard class scout.png
Scout
Greased Lightning Olajozott Villám
Leaderboard class soldier.png
Soldier
Valley Forge Valley Forge
Caribbean Conqueror Karibi Kapitány
Whirly Warrior 'Kopter Kapitánya
Federal Casemaker Szövetségi Ügyelő
Rebel Rouser Lázadító
Leaderboard class pyro.png
Pyro
Burning Bandana Lobogó Kendő
Hive Minder Kas-lató
Pampered Pyro Kicicomázott Piró
Leaderboard class demoman.png
Demoman
Glasgow Great Helm Glasgow-i Nagy Sisak
Black Watch Fekete Sereg
Tartan Spartan Tartán Spártai
Stormin' Norman Rohamozó Normann
Leaderboard class heavy.png
Heavy
Tsarboosh Cárbus
Katyusha Katyusa
Bear Necessities Medve Akarta
Leaderboard class engineer.png
Engineer
Pardner's Pompadour Pórias Pompadúr
Leaderboard class medic.png
Medic
Das Hazmattenhatten Das Wiedwiedelemschapek
Das Ubersternmann Das Übermorzosmann
Das Naggenvatcher Das Kobahkverdo
Das Maddendoktor Das Öhrültdoktor
Das Gutenkutteharen Das Gutenkuttehaj
Baron von Havenaplane Baron von Röpuelohmvarn
Leaderboard class sniper.png
Sniper
Wet Works Mocskos Meló
Leaderboard class spy.png
Spy
Harmburg Nempuha-kalap
Belgian Detective Belga Detektív
TF2 crosshair orange.png
All Classes
Virtual Viewfinder Virtuális Világlátó

Egyéb tárgyak

Leaderboard class scout.png
Scout
Bigg Mann on Campus Egyetem Fenemannusa
Cool Cat Cardigan Király Kardigán
Caffeine Cooler Koffeines Táska
Half-Pipe Hurdler Félcső-futó
Delinquent's Down Vest Tettleges Mellény
Leaderboard class soldier.png
Soldier
Compatriot Patriótárs
Colonial Clogs Kolonista Klumpái
Shogun's Shoulder Guard Sógun Vállvédője
Hornblower Hornblower
Lieutenant Bites Harap Hadnagy
Brawling Buccaneer Ütleg Kapitánya
Founding Father Alapító Atya
Leaderboard class pyro.png
Pyro
El Muchacho El Muchacho
Backpack Broiler Grillbatyu
Soot Suit Koromzakó
Leaderboard class demoman.png
Demoman
Gaelic Golf Bag Gael Golftáska
Whiskey Bib Whiskey-előke
Gaelic Garb Kelta Kollekció
Leaderboard class heavy.png
Heavy
Red Army Robin Vörös Begy
Heavy-Weight Champ Nehézsúlyú Bajnok
Borscht Belt Borscsöv
Bolshevik Biker Marxista Motoros
Gabe Glasses Gabe Szemüveg
Leaderboard class engineer.png
Engineer
Trash Toter Szemétszatyor
Dry Gulch Gulp Szárazsági Szomjoltó
Flared Frontiersman Tartós Trapéznadrág
Leaderboard class medic.png
Medic
Das Feelinbeterbager Das Jobahnleßeltöhle
Das Metalmeatencasen Das Metalhuschtok
Das Fantzipantzen Das Tschiniepantallo
Leaderboard class sniper.png
Sniper
Birdman of Australiacatraz Ausztrálialcatraz Madárembere
Cobber Chameleon Kaméleon-kedvenc
Falconer Solymász
Leaderboard class spy.png
Spy
Rogue's Brogues Lator Lábbelije
Blood Banker Vérbankos
After Dark Kései Vendég
TF2 crosshair orange.png
All Classes
Graybanns Graybanns
Macho Mann Macsó Mannus1
Notes
1 Not Available for Pyro

Tevékenység-tárgyak

A Random Summer Cooler Key Gift Véletlen Nyári Hűtőtáska Kulcs Ajándék
Pile of Summer Cooler Key Gifts Egy Kupac Nyári Hűtőtáska Kulcs Ajándék

Eszközök

Red Summer 2013 Cooler Key 2013-as Piros Nyári Hűtőtáska Kulcs
Orange Summer 2013 Cooler Key 2013-as Narancssárga Nyári Hűtőtáska Kulcs
Yellow Summer 2013 Cooler Key 2013-as Sárga Nyári Hűtőtáska Kulcs
Green Summer 2013 Cooler Key 2013-as Zöld Nyári Hűtőtáska Kulcs
Aqua Summer 2013 Cooler Key 2013-as Vízkék Nyári Hűtőtáska Kulcs
Blue Summer 2013 Cooler Key 2013-as Kék Nyári Hűtőtáska Kulcs
Brown Summer 2013 Cooler Key 2013-as Barna Nyári Hűtőtáska Kulcs
Black Summer 2013 Cooler Key 2013-as Fekete Nyári Hűtőtáska Kulcs

Pályák

Name Picture Game mode File name
Process Cp process middle point.png Control Point
cp_process
Standin Cp standin B.jpg Control Point
cp_standin

Előzetes bejelentés

A hivatalos weboldalon 2013. július 5-én jelent meg a frissítésről beszámoló első bejegyzés, majd néhány nappal később naponta érkeztek friss információk.

Frissítési galéria

Külső hivatkozások